A G&D Kézműves cukrászda salgótarjáni cukrásza minden fagylaltalapanyagnál a lehető legtermészetesebbet keresi, amely szerinte a nemzetközi trendekbe is beleilleszkedik.

Szó Gellérték cukrászdája a közeli tehenészetből hozza a tejet minden második nap a fagylalthoz. Itt fontos, hogy a tej előállítása zárt rendszerben készüljön és nagyon higiénikus legyen a környezet, hogy a baktériumfertőzés lehetősége se merülhessen fel.

A gyümölcsöket gyakran ugyancsak a környéken vásárolták fel, de idén már saját forrásból készítenek el több gyümölcsfagylaltot is, hiszen 150–200 kilogramm saját málnára és nagyjából ugyanennyi eperre is számítanak, amit már ők ültettek. Emellett pedig a Balatonnál is van gyümölcsösük, ahonnan a fehér húsú barackra számíthatnak majd ősszel. Ha vásárolnak gyümölcsöt, mindig termelőktől veszik meg jól bejáratott kapcsolatok útján, és odafigyelnek, hogy mindig a legérettebb állapotában gyűjtsék be az alapanyagot – mondta el lapunknak a cukrász. A gyümölcsöket maguk dolgozzák fel, így egész évben fel tudják használni. A málnánál például kimagozás után egy kicsit le is szokták párolni a víztartalmat, hogy még intenzívebb legyen az íz, ennek megfelelően a gyümölcstartalmat még emelni is lehet. Van olyan fagylaltjuk, amelynek 80 százalékosra lehet így feltornázni a gyümölcstartalmat.

A cukrászt mostanában a gyümölcstermesztés foglalkoztatja leginkább. A lényeg szerinte a megfelelő fajta. Például epernél inkább a cukrászda a szamócásabb változatot választja, amellett, hogy például lesz erdei szamócájuk is. Ebből persze jóval kevesebb terméket lehet kihozni, de a gasztronómiai értéke igen magas. Most először fog termőre fordulni.

A gyümölcsökből persze leginkább szorbé készül, mert a tejes alapban található zsír letompítja a gyümölcsök ízét. Összesen pedig 5–6 féle alappal szoktak fagylaltokat készíteni, amelyek között ott a sós karamell, a csokoládé, a joghurt, a tejes bázis, valamint a gyümölcsös fagy­laltoknál kétféle alapról indulnak ki.

Az egyre népszerűbb variegátóknál is saját kekszet sütnek, vagy gyümölcsből készítik el a hozzáadott ízesítőt, mert Szó Gellért szerint a világ a fagylaltok esetében is a természetesség felé halad.