Idén két magyar séf is kijutott a versenyre.

Kiemelkedően teljesítettek Kelet-Európa legtehetségesebb feltörekvő séfjei a S.Pellegrino Young Chef Varsóban megrendezett régiós döntőjén, amelyre két magyar fiatal séf, Sándor Rodrigo és Botos András is kijutott. A nemzetközi zsűrinek idén először magyar tagja is volt: Wolf András, a Salon Étterem és a New York Kávéház vezető séfje. Sándor Rodrigo a tavalyi győzelme után idén a harmadik helyen végzett.

A S.Pellegrino – amelyet hazánkban a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. forgalmaz – idén harmadszor rendezi meg a nemzetközi S.Pellegrino Young Chef versenyt azzal a céllal, hogy felkutassa és támogassa a világ fiatal gasztronómiai tehetségeit. Idén a világ több mint 90 országából sok ezer 30 év alatti szakács jelentkezett, a kelet-európai régiós döntő tíz versenyzője közül kettő magyar volt: a tavalyi győztes Sándor Rodrigo és a mindössze 24 éves Botos András.

Kiváló séfekből álló zsűri, többek között Wolf András, Wojciech Modest Amaro, az első lengyel Michelin csillagos étterem tulajdonosa, Ana Roš, akit idén a világ legjobb női séfjének választottak, Florin Scripca, a Flavours Food Design Team tagja és Andre Tokiev, a bolgár gasztrokultúra forradalmasítója kóstolta és értékelte a regionális döntősök ételeit az öt Aranyszabály alapján: összetevők, technika, eredetiség, szépség és üzenet.

„A zsűritagoktól és a versenyzőktől is sokat lehetett tanulni. Mindenki máshonnan jött, máshol és másként szocializálódott, mégis voltak közös pontok. Az, hogy ennyi különböző gondolkodásmóddal találkoztam, újra átértékelte a munkához és a zsűrizéshez való hozzáállásom. Nagyon inspiráló élmény volt” – tette hozzá Wolf András.

Sándor Rodrigo utoljára indulhatott a versenyen, mivel idén töltötte be 30. életévét. A szegedi Sanzon Étterem Chef de Partie-ja halászlével indult a megmérettetésen. „Nagyon jól éreztem magam és amit szerettem volna elérni, azt úgy érzem, sikerült. A felkészülést összegezve kijelenthetem, hogy a regionális döntőn sikerült a legjobban az ételem. A szervezés professzionális volt és a konyha felszereltsége is minden igénynek maximálisan megfelelt. Mint mindig, most is a legjobb nyert” – tette hozzá a harmadik helyezett.

A mezőnyben is fiatalnak számító Botos András, a székesfehérvári Diófa Étterem sous chefje galambot készített magyaros rakott burgonyával, céklával és répával.

„Ételemet a gyermekkorom inspirálta; nagypapám céklát és répát termesztett, ami gyakran került a vasárnapi asztalra. Ez volt az első melegkonyhás versenyem, ennek megfelelően nagyon izgultam előtte. Amint elkezdődött a főzés, a pörgést és a kreativitást már nagyon élveztem. Célom, hogy egyszer megnyerjem ezt a versenyt.”

A lengyel Marcin Popielarz táljával – hering halász stílusban uborkával és kaporral – kilenc versenyzőt megelőzve végzett az első helyen és ezzel bejutott a 2018-as milánói döntőbe. A regionális verseny döntőseit az olasz konyha elsőszámú nemzetközi oktató- és tréningcentruma, az ALMA választotta ki.

A helyi fordulók júniustól decemberig tartanak, és a világ minden tájáról érkező elődöntősök küzdenek meg a milánói döntőbe való bejutásért. December végére összeáll a 21 döntős névsora, melléjük 1-1 mentor séf kerül a helyi zsűrikből. A mentor séfek támogatják a séfeket a nemzetközi döntőre való felkészülésben, valamint segítik őket táljuk tökéletesítésében.