Jövő év elején, egész pontosan február 4-6-a között zajlik az élelmiszeripar és HoReCa legnagyobb régiós eseménye, a Sirha Budapest, mely a negyedik alkalommal várja a szakembereket a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központba.

Ám még ezt megelőzően, idén is van egy fontos dátum, ami a kiállításhoz kötődik, mégpedig 2019. október 31., mely az utolsó kedvezményes jelentkezési határidő, aki ez után küldi el a jelentkezési lapját a szervezőknek, az már nem élhetnek a közel 14%-os helydíjkedvezménnyel.

A kiállításon legutóbb 300 cég mutatkozott be, melyek között nagy súllyal képviseltették magukat a szállodák, kávéházak és bárok számára termékeket és szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások. Ők legutóbb a kiállítási terület 31%-át foglalták el, és közülük 2020-ra már most mintegy 60 cég jelezte, hogy bemutatkozna a Sirha Budapestre látogató, mintegy 21.500 szakembernek, összesen 2.500 négyzetméteren. Az ő részvételükkel a kiállításnak már több mint a háromnegyede betelt.

A kilátogató szakembereket, akiknek 2018-ban 32%-a érkezett a szálloda-, illetve vendéglátóiparból, minden évben komoly szakmai konferencia és programkínálat várja. Ahogy már megszokhattuk a Sirha Budapesten zajlik a világ legnívósabb séfversenyének, a Bocuse d’Or-nak a hazai megmérettetése, a Kolonics Zoltán nevével fémjelzett Sirha Budapest Desszert Verseny, de a NÉBIH, KÖZSZÖV és MNGSZ együttműködésének köszönhetően ismét megrendezésre kerül a Közétkeztetési Szakácsverseny is, melyet a témához kapcsolódó konferencia kísér.

Konferenciát szervez továbbá a Pannon Gasztronómiai Akadémia és a Magyar Pékszövetség is, és ahogy eddig minden alkalommal, 2020-ban is helyet kapnak aktuális kérdések, mint a fenntartható vendéglátás, melyről a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség és a Felelős Gasztrohős is tart előadásokat. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége pedig, - melynek gasztronómiai társelnöke Hamvas Zoltán, a Sirha Budapest elnöke, - a szakkiállításon tartja fővárosi régiós ülését.

 

 

A kiállításról bővebb információ az esemény honlapján, a www.sirha-budapest.com oldalon található.

 

A Sirha Budapest kiemelt szakmai partnere a METRO, és kiemelt médiatámogatója a Trade Magazin.