Az április 5 és 7 között szervezett rendezvényre tucatnyi országból érkeznek kereskedők, hogy közel 200, zömében magyar borászat termékeiből válogassanak.

A szervezők idén új, exkluzív helyszínt kerestek a VinCE Budapest Wine Show-nak. A rendezvény egyik fő célja, hogy összekösse a külföldi és hazai kereskedőket, szakértőket, vendéglátó szakembereket, valamint sommelier-ket a magyar bortermelőkkel. Többek között norvég, svéd, lengyel és brit kereskedőházak képviselőit is elhozzák az eseményre, akiken keresztül nemzetközi piacra kerülhetnek a kiállítók termékei.

Csak itt lehet kóstolni

 „A rendezvénnyel fórumot teremtünk a borászok, a kereskedők, a sommelier-k és a borkedvelő közönség között. A mesterkurzusokra pedig olyan nemzetközileg elismert borszakírókat, bírálókat és Master of Wine-okat hívtuk, mint Peter McCombie vagy Elizabeth Gabay. A biodinamikáról a terület egyik legjelentősebb szakértője, Monty Waldin tart előadást. A workshopok egyik legizgalmasabb része, hogy a vendégek együtt kóstolhatnak a szakma legnagyobbjaival, akik ráadásul olyan borokat hoznak magukkal, amelyeket itthon egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen lehet megvásárolni” – mondta el Jandrasics Borbála, a rendezvény szakmai vezetője.

A Wine Show másik fontos célja a részvevők edukációja, a borvilág legaktuálisabb témáinak nemzetközi szintű megvitatása. A VinCE Budapest mesterkurzusai közül minden évben nagy népszerűségnek örvendenek a pezsgős témájúak. Két nagy champagne-ház - a Charles Heidsieck és az Alfred Gratien - pezsgőit is maguk a pincemesterek (chéf de cave) mutatják be, de Budapestre érzik a nemzetközi pezsgővilág egyik legelismertebb szakértője, Tom Stevenson is, aki az immár rendkívül magas szintű angol pezsgőtermelés top 10 tételét ismerteti meg az érdeklődőkkel, majd a legjobb rosé champagne-okról tart előadást.

Készítési módjában a champagne-hoz áll közel, mégis külön világot képvisel a katalán cava, melyet a Freixenet pezsgőin keresztül ismerhet meg a közönség, a proseccót pedig a Foss Marai képviseli Mariela Vasilica Ardelan mesterkurzusán.

A szupertoszkán, a vulkáni és az örmény

A Pichon Longueville Baron birtok egyike Bordeaux legrégebbi történelmi chateau-inak, ahonnan most Jean René Matignon technikai igazgató érkezik a VinCE Budapestre mesterkurzust tartani, míg Peter McCombie MW a szupertoszkán borok jövőjébe vezeti be a közönséget.

Világszerte hatalmas figyelem irányul most a vulkanikus talajon termett borokra, amiben nagy szerepe van a témában rendkívül sikeres könyvet író John Szabónak is. A magyar származású kanadai Master Sommelier a világ különböző borvidékeiről származó tételekkel mutatja meg a vulkanikus borok sajátos karakterét.

Darrel Joseph a világ legősibb borkultúrája, Örményország mai bortermelésébe nyújt betekintést, majd "titkos" magyar borokkal, azaz ritka, őshonos Kárpát-medencei szőlőfajtákkal ismerteti meg a közönséget. A mesterkurzusok sorát egy újvilági téma, az argentin Trapiche birtok borai zárják.