A Magyar Ízek Utcájában, a Szent István-napi ünnepségekhez kapcsolódó gasztronómiai programon a Kárpát-medence jellegzetes ételei mellett meg lehet majd kóstolni Magyarország születésnapi tortáját, valamint a Szent István-napi kenyérverseny győztes cipóit is augusztus 18. és 20. között.

    A rendezvényt kilenc évvel ezelőtt a magyar gasztrokultúra sokszínűségének bemutatására hozták létre - mondta el az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában. Novotny Antal, a rendezvény főszervezője, hozzátéve, hogy ebben az évben a fűszereké a főszerep, számtalan fűszerkészítő és termelő mutatkozik be a fesztiválon. Ennek jegyében a vendéglátósok is egy-egy olyan emblematikus, intenzíven fűszeres ételt készítenek, amely a bemutatott fűszerek felhasználásával készül - tette hozzá.
  A gasztrofesztiválon a közönség elsőként kóstolhatja meg Magyarország tortáját, a Komáromi kisleányt és cukormentes tortáját, a Három kívánságot is, valamint a Szent István-napi kenyérverseny három győztes cipója is kóstolható lesz. 
    A versenyre a magyar pékek három kategóriában nevezhettek, innovatív, teljes kiőrlésű és búzakenyér kategóriában hirdettek termékversenyt. Így a Magyar Ízek Utcájában a Szent István-napi győztes fehérkenyér mellett az érdeklődők megkóstolhatják az innovatív kategória legjobbját, a mézalmás rozskenyeret, valamint a teljes kiőrlésű kategória nyertes kenyerét is, amely tönköly, rozs és zablisztből készült.
    Beszélt arról is, hogy a fesztiválra olyan nem professzionális "főző embereket" és meghívtak, akik egy-egy tájegység ételét mutatják be a határon innen és túlról. A Felvidékről érkező csapat mátyusföldi káposztalevest, Csángóföld képviselői szőlőleveles töltikét, a kárpátaljaiak pedig borscs levest és szilvalekváros fánkot készítenek, lesznek roma ételek is, így a közönség megkóstolhatja a cigánykáposztát bodaggal, az alföldiek pedig pásztor ételekkel és hagyományos karcagi birkapörkölttel készülnek - emelte ki a Magyar Rádió 180 perc című műsorában Novotny Antal, a rendezvény főszervezője.

 

mti