Gyulán március 31. és április 2. között rendezik meg a VII. Gyulai Kolbász- és Sódarmustrát - hangzott el a rendezvény sajtótájékoztatóján a fürdővárosban.

   
    Görgényi Ernő polgármester a "gyulai rendezvények nyitányának" nevezte a háromnapos fesztivált. Mint mondta, az elmúlt években végrehajtott nagyberuházások - mint például a Várfürdőben az Aquapalota kialakítása, az Almásy-kastély felújítása - célja az volt, hogy a főszezonon kívül tudják növelni a vendégéjszakák számát és el tudják nyújtani a szezont.
    Komoróczki Alíz, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője hozzátette: egyre több vendéget vonzanak az állandó turisztikai attrakciók mellett a rendezvények is, a magyar vendégek mellett Romániából is.
    Tavalyi 476 ezer 634 vendégéjszakát regisztráltak, amely 11 százalékos növekedés az előző évhez képest - húzta alá. Komoróczki Alíz elmondta: törekszenek arra, hogy a helyi termékeket, a gyulai kolbászt, a pálinkát, a mézet és a bonbont is megmutassák a látogatóknak.

Bordás Tibor, a fesztivál főszervezője kifejtette: a rendezvény célja a hagyományos módon elkészített füstölt termékek és szárazkolbászok nemzetközi bemutatkozása és népszerűsítése. A "télbúcsúztató fesztivál" egyben a termelők szakmai versenye és vására is.
    A rendezvénysorozat kedvelt eleme a sonkasaccolás, amelyre idén öt alkalommal kerül sor. Az a vendég, aki a lehető legpontosabban, néhány grammos különbséggel meg tudja tippelni a kiállított sonka súlyát, hazaviheti magával. Eddig minden évben gazdára lelt a sonka - mondta.
    A rendezvényen megismerhetőek a hagyományos húsfeldolgozási szokások és megkóstolhatóak a disznótoros ételek - emelte ki a főszervező.
    Idén első alkalommal hirdetik meg a Viharsarki Kolbász Bajnokságot, emellett szárazkolbászok és hagyományos eljárással készült sonkák és füstölt termékek nemzetközi versenyére is sor kerül; mindkét megméretésre a fesztivál nyitónapjáig lehet nevezni. Bordás Tibor elmondta: tavaly 117 nevezőjük volt, Erdélyből és Felvidékből is érkeztek kézműves termékek.
    A belépődíjas fesztiválon sonkaszobrászat, csíkszentmiklósi és gyulai hagyományőrző disznóvágás, erdélyi konyha ételkészítési bemutató, kölyök kolbászkészítés is lesz. A Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesületének székházában múzeumlátogatás lesz tárlatvezetéssel és kolbászkóstolóval.