A közel négyszáz bort felvonultató, XV. Magyarországi Újbor és Sajt Fesztivál versenyén Magyarország mellett a Kárpát-medencei pincészetek „friss” borai szerepelnek.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre november 24-én, a Vajdahunyad várban kerül sor, azonban a legjobb tizenöt bor neve és termelője – akik használhatják a „Magyarország 2018. év legjobb újbora” címet –, már ma nyilvánosságra került. Az első három helyezett a Szentpéteri Borpince Kft. Olaszrizling Válogatása a Kunsági borvidékről, a Varga Pincészet Kft. Aranymetszés Friss Sauvignon Blanc-ja az Egri borvidékről és Prantner Ferenc Szekszárdi Rozéja lett. A Fesztivál fővédnöke dr. Nagy István agrárminiszter.

„Az újbor – új bor – maga a várakozás! Talán nem tűnik blaszfémiának, ha születését nagyrészt az Advent időszakára tesszük…” – kezdte Dr. Kállay Miklós emeritus professzor, a Magyar Bor Akadémia tiszteletbeli elnöke az újborok versenyével kapcsolatos gondolatait. „Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a borszerető, és értő közönség várja az első újborok, és egyáltalán az újborok megjelenését, hiszen ezekben érezheti meg azt a csodát, amit a szőlő produkál az erjedés, vagyis a megtisztulás során!” A borversenyen hagyományosan és stílszerűen a fiatal borok elbírálásában csak ifjú borászok vesznek részt.

„Nagy öröm a családunknak, hogy egy új Aranymetszés fehérborral egri pincészetünk is letette már névjegyét a prémium borok készítésében. Ettől a borunktól komoly sikereket várunk a későbbiekben, hiszen már az első megmérettetésen is kiemelkedő eredményt ért el. Reméljük, hogy új egri pincészetünk hasonlóan sikeres lesz, mint a badacsonyörsi” - nyilatkozott Varga Máté Péter, a Varga Pincészet Kft. ügyvezetője.

Az Aranymetszés Friss Sauvignon Blanc illata száradó szénára és bodzavirágra, íze déligyümölcsökre emlékeztet. A Sauvignon név valószínű a francia „sauvage”, azaz a vad szóból ered. A szőlőfajta „láthatóan” nem véletlenül kapta a „vad fehér” nevet. Miután a szőlő nem volt korai szüretelésű és a bornak 12,5% az alkoholtartalma, illetve magas a szárazanyagtartalma, így a palackban további fejlődésre lehet számítani, ami újabb jelentős sikereket hozhat a Varga Pincészetnek.

A 15 legjobb újbor, sorrendben:
Szentpéteri Borpince Kft.: Olaszrizling Válogatás
Varga Pincészet Kft.: Aranymetszés Friss Sauvignon Blanc
Prantner Ferenc: Szekszárdi Rose
Eredet Pince: Kunsági Kékfrankos Rose
Lajvér Borház Kft.: Szekszárdi Rose Cuvée
Várszegi Pincészet: Irsai Olivér-Sárga Muskotály
Günzer Tamás Pincészete: Rose
Takler Borbirtok: Szekszárdi Pinot Noir Rose
Eifert Borház: Generosa
Gedeon Birtok: Generosa
Szőllősi Pincészet Kft.: Tramini
Anonym Pince – Szövényi Áron: Ötlet – Pinot Noir Rose
Agárdi Csobor Pincészet: Agárdi Chardonnay
Kányavári Borbirtok: Sauvignon Blanc
Günzer Zoltán: Portugieser