Bejelentette az MVI az idén 5. alkalommal átadásra kerülő Gundel Károly díjazott nevét. A Kitüntetési bizottság 17 tagja – 13 szakmai szervezet, a Gundel család egy tagja, a Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola, a Budapesti Gazdasági Egyetem és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum 1-1 fő képviseletében –, 11 jelölt közül választotta ki azt a személyt, akit a méltónak talált a „szakma Kossuth-díjára”.

A Kitüntetési Bizottság az 2018. évi Gundel Károly-díjat Rosenstein Tibornak, a budapesti Rosenstein Vendéglő tulajdonosának ítélte oda.

Rosenstein Tibor a hagyományos vendéglátás képviselőjeként éttermében a tradicionális magyar és zsidó konyhát és ízeket követi, nemzetközi trendekkel is kiegészítve, úgy, hogy amolyan „rosenstein-es” legyen. Fiával, Róberttel már hosszú évek óta együtt dolgoznak, így a hagyomány és az ízek apáról fiúra öröklődnek.

A Gundel – díj ünnepélyes átadása a hagyományos MVI Gálaebéden kerül sor az ÖbölHáz Rendezvényközpontban a Kopaszi gáton, 2018. november 25-én.

Gundel Károly ikonikus jelentőségű vendéglős emlékére alapította meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete a szakmai szervezetek széles körű bevonásával 2014-ben a Gundel Károly–díjat. Olyan személyek részesülhetnek a díjazásában, akik a magyar vendéglátás területén Gundel Károly életútjának és gasztronómiai munkásságának példaértékű követői.

A díjra az jelölhető, aki a magyar vendéglátás területén kiemelkedően sikeres tevékenységével minimum 25 éve jelen van, feddhetetlen szakmai múlttal és példamutató életúttal rendelkezik, a magyar vendéglátás történelmi hagyományait ápolja és annak megújulása iránt elkötelezettséget érez, a fiatal generáció szakmai fejlődését támogatja, valamint közreműködik a magyar vendéglátás népszerűsítésében.

Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.